nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Sport hírek / Judos versenybeszámoló oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
január 2020
előre
Judos versenybeszámoló

Judokáink 21-én az UTE termében rendezett Serdülő Országos Bajnokságon vettek részt.

Eredményeink:

Lányok 52 kg: 3. Hédai Melánia, sajnos Meli súlycsoportot váltott a nyár folyamán és ide még nem tudott bele erősödni. Így is a döntőbe jutásig két mérkőzést ipponnal nyert, a döntőbe jutásért folyó mérkőzésen végig vezetett, a végén rálépett egy dobásra.

A fiúknál Nagy Márk a 40 kg-ban 5. lett. Sajnos Márknak ide még kicsi a súlya, ő is most került feljebb, neki is sokat kell erősödni. Győzelemmel kezdett, majd jött egy vereség és a vigaszágon folytathatta. Itt is győzelemmel kezdett, majd a harmadik helyért folyó küzdelemben, nagy csatában egy kokával vesztett.

60 kg-ban Bencsik Zoltán 9. lett. Első két mérkőzését nagyon szépen nyerte, majd következett a súlycsoport UTE-s favoritja és győzött. Maradt a vigaszág, itt egy vereséggel zárt Zoli. Ez volt élete első országos bajnoksága és nem játszott alárendelt szerepet.

55 kg-ban Kovács Krisztián egy győzelem után kikapott. Neki is a vigaszág maradt, sajnos vereséggel.

81 kg-ban Krajcsovszky Bence helyezetlenül zárt.

A hétvégén Hédai Mónika a felnőtt II. O. OB-n indul.

Edzők: ifj. Fizel József és id. Fizel József


[ 2007.10.24. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek